Megkezdődött a Közelebb az iskolapadokhoz elnevezésű akció
A Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság újabb akcióval kezdte meg az idei évet, melynek célja a Titkárság és a vajdasági oktató-nevelő intézmények közti kapcsolatok és együttműködés elmélyítése.
Az előzetesen összeállított terv szerint Nyilas Mihály tartományi titkár, Milan Kovačević titkárhelyettes, Szakállas Zsolt altitkár, Biljana Kašerić, Tijana Pavlov, Slađana Jovetić, Milinka Hrćan és Korponai Lívia segédtitkárok 2018 végéig ellátogatnak minden vajdasági iskoláskor előtti, általános- és középiskolai intézménybe és diákotthonba.
A látogatások munkajellegűek, melyek során a Titkárság képviselői a helyszínen tájékozódnak a helyzetről, ismerkednek meg az intézmények igényeivel és gondjaival, valamint részletes tájékoztatást nyújtanak a pályázatokról és a tartományi segítségnyújtás és támogatás tárgyévi elérhetőségeiről. Ezeknek a látogatásoknak az alkalmával a Titkárság közvetlenül értesül az intézmények épületeinek állapotáról, továbbá az átalakításra, felújításra és felszerelésre nyújtott eddigi támogatási eszközök felhasználásának módjáról és hasznosulásáról.
Vajdaság Autonóm Tartományban 566 ilyen intézmény működik, és a Titkárság legalább egy alkalommal mindegyiket meglátogatja majd a naptári év végéig.
Látogatások hónaponként
Január
Február
Március
Április
Május
Június
Szeptember
Október
November
December