Munkamegbeszélés a próbaérettségi lebonyolítása témakörben

A 2023-as próbaérettségi minőségét biztosító középiskolák felkészítése témakörben tartottak ma munkamegbeszélést a tartományi középiskolák igazgatóival Vajdaság Autonóm Tartomány Képviselőházának Nagytermében. A megbeszélést az Oktatási Minisztérium szervezte, az egybegyűlteket pedig Titkárságunk nevében Slađana Bursać tartományi titkárhelyettes üdvözölte.
“A nemzeti projekt, az állami érettségi olyan vizsga, amely mögött az állam főszereplőként áll, amely biztosítja, hogy mindenki azonos feltételekkel - ugyanazon a napon, ugyanabban az időben, azonos időtartamban - ugyanazt a vizsgát, illetve tesztet tegye le. A Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság, valamint a Vajdasági Pedagógiai Intézet az állami érettségi projektjének valamennyi fázisában részt vesz. Hiszünk abban, hogy közösen sikeresen megvalósítjuk a próbaprojektet, és tanulóinkat tekintve teljes mértékben elérjük a kitűzött célt – a végén sikeres érettségi vizsgát tesznek.” – emelte ki Slađana Bursać.
A megbeszélésen az igazgatóknak lehetőségük volt megismerkedni a próbaérettségi lebonyolításának módjával és tájékozódni az e téma kapcsán felmerülő kételyekről. Az állami érettségi a középiskolai képzés végén a záróvizsgákat jelenti a gimnáziumi tanulók számára általános érettségi, a művészeti középiskolások számára művészeti érettségi, a szakközépiskolások számára szakmai érettségi formájában, továbbá záróvizsga formájában azoknak az iskoláknak a tanulói számára, akik hároméves képzésen vettek részt.
A munkamegbeszélést Miloš Blagojević segédminiszter és Zoran Kostić szaktanácsadó irányította.